elfoglaltság


...ha nyilván nem a teljes földgolyó, csakis a nulláig
egyrekisebb lenne a méltányos hazaméret nekünk,
de nem azoknak akik erre minket rábeszélnek...

Lenyűgözve ahogy a többfajta külföld-támogató csoport
nagyerőkkel gyalázza egymást magyar politikai élet helyett.


banális

1. Vannak ugyan rejtettkamerás átverő műsorok - de csakis a köztévén.
2. Ha létezik egyáltalán poloska (lehallgatókészülék) a csúcsmodel maga
a kredenc esetleg alászerelt tégla - semmiképp sem kisebb, sohasem közelebb.
3. Létezik ugyan túszejtés vagy családonbelüli erőszak, de az hogy
bárkinek is célja lenne távirányítóval kikapcsolható embert szerezni,
azt tenni vele amit akar, majd visszakapcsolni - elképzelhetetlen.
4. Ha mégis volnának a civileknél külföldi modern fegyverek - csak
az a néhány áldozat lehet szükséges akiket nyilvánosan mutogatva
biztosítanak efelől mindenkit. Nem jut műsorvezetői füldugó mindenkibe.

jövőváró állókép a múltból:
Ma már nem az a kérdés hogy nem vagy-e vajon paranoid, hanem
vagy-e eléggé paranoid hogy fantáziádat ne haladja meg a gyakorlat.

A rabszolgát őrizni és verni kell, a jobbágy viszont
ugyanarra használható, ráadásul őrzi és veri önmagát.
Megelégszik a látszatszabadsággal, ha fajtája némelyikét
mégkevésbé szabadnak láthatja. Utódaiból csak az engedelmes
típust hagyva, az ellenállást felszámolja természetéből.
Időnként forradalmárt játszva maga felkelőit öli ellenség nélkül.
Az ép egyedeit kitagadja, kivégez néhányat nyilvánosan, hogy
a többit megfélemlített megaláztatásában közösen használhassa.
Bizonyítványát magyarázza uráról túlvilági képet festve.


felekezeti alibi:


- Te, nem a te öcsédet verik azok ott a kocsma előtt?
- Nekem nincs is öcsém.
- Mintha az öcsédről hallottuk volna hogy egyszer kimentett.
- Na jó, együtt neveltek a mostoha testvéremmel, de az ott nem az.
- Pedig hasonlót láttunk veled.
- Jól van, ő az, de csak kioktatják népszabadságtanból.
- Inkább szenvedni látszik.
- Ugyan, csak értünk tesz úgy, angyal lett.
- De hát segítségért kiabál...
- Csak imádkozik.
- Ja, az más.

general


about


Van idegsebész aki már a lépcsőn két méterről
rögtön tudja, hogy műsorvezetői füldugó helyett
csakis téveszmerendszer lehet a panaszos fejében.

Van kórház ahol az üldözési mániát még
az udvaron kiverik botokkal a páciensből,
majd a rács mögött töltött két hónap
alatt napi többmarék tabletta, injekciók,
rendszerint ájulásig négy kémcső és
tovább nem tudni mennyi vérleszívás
után a kezelt el is felejti az egészet.

who to meet


A másik annyira alacsonyabbrendű fajta,
hogy minden koncolást vakbélműtétnek hisz,
ezért a saját májának felét sem érdemli meg.

A másik annyira alacsonyabbrendű fajta,
hogy ha felkoncolták majd valahogy elmúlt
panasza, azt hiszi hogy vesét kapott,
ezért a saját májának felét sem érdemli meg.

A gagyi markec is több pulttal dolgozik,
amíg a nyilvánvaló utánzat van besúgva,
az alaposabb utánzat eredetinek látszik.

A gyorstalpnyaló maffiózó-képző egyszerű:
időben megkülönböztetni az orrod alá
tolt s€ggeket aszerint, hogy épp
belecsókolni vagy beleharapni kell...

A családi hazafiasosdi valami
német derékszögekkel és az eltévedt
szomszéd lefitymálásával letudható.

Egy hű szektáért elég az általad korábban bekerített
majd anyagi támogatás mellé eredet-magyarázatokkal
is ellátott naívak utódainak életben hagyott
részét gyenge viccekkel és mesékkel bosszantani -
és törlesztésre hivatkozva mind könnyen uszítható.

"Ha a szomszéd nemzet is gazdát cserél
feltétlenül rögtön kihirdették volna itt...
A börtönből hírtelen a nemzet élére álló vezér
csakis valami régi megrendelőnek szállíthat...
Külföldi egyenruhát csak mi viseltünk
amíg északon magunkat bombáztuk..."

Mert azok némely területein a lakosság
90 %-a ezek nyelvén beszél míg azok
nyelvét nem igazán ismeri, ezek egyrésze
jogdíjat követelne a nyelvhasználatért.
Attól még nem fogadnak be senkit mert a
fajtája inkább kitagadná minthogy védje.

Ott is vannak így beszélők mint ahogy
itt is vannak úgy beszélők - egyszerűsítenék...
valójában még vannak ott az innen szerzett
területekről itteniek és már vannak az innen
később szerezhető területeken is ottaniak.

Az elfoglalt területeken hagyott lakosság
le-elfoglalónemzetezése lemondó nyilatkozás
a maradék területről az elfoglalók bíztatására.

A távolság szerint sorban bevetett támadó
tank, puska és szurony után ion-ágyúval
a bőre alatt ingyenes peep-show bérletnek
örül a már csecsemőkorban elesett honvéd,
a valós fronttól bárhol negatív távolságban,
esetleg többezer kilométer messzire vezérelve.

A mi kupink néhány túszprostival
és többmillió szabad strízővel is
profittal szuperál.

Egyébként teljes testvériség és egyenlőség van,
csak annak a kevésnek nem jut belőle,
akiket mindenkinek beárulnak.

Miután a bajnokság már rég lezajlott,
mi továbbrais a saját kapunkba lőjük
a gólokat az ellenfelek közönyére,
mind tudjuk hogy kapuba senki nem állna,
de vaegyre ráfogjuk hogy kapus akart lenni,
majd reméljük hogy csak az nevetséges.

irodalomalle(gor/rg)ia



Eduárdhoz képest itt a király elégedetten láthatja tartományán,
hogy mind oly boldog rajt mint a barom, a bárdok meg
önfeledten kornyikálják fülnek ingere dicshimnuszaikat.

Miklós azt a döngetést még tűrhette, de ma ami György
kancsal pribékjeit illeti kimondottan nem nehéz amott kitalálni
hogyan kő magában a kiadott kölökben ülni kussban.

Nem csak tündérhon van már a kalmár zsebében, hanem
Balgáék is, így nemhogy a Ledéreket vagy a Mirigyeket -
- a kalmárt is mind Tündének mondják, és bealszanak.

Amióta enyhe orvosi beavatkozással legális a melegházasság,
már Mikszáth emeletes ágya helyett csak tanukat és papot
kell leereszteni a cellába, ara bá orrtelefonon jelentkezik,
és abban sincs semmi különös, ha a vő ájultan tartózkodik.

Tisztelt Gallus Domesticus, szólna pár szót a litoszféráról?
- is lehetett volna Petrovics kérdése, aki annyira volt
ficsúr, hogy falun sem járt, hogy lássa ha már nem érti -
a végére soha, csakis a közepébe épül a kúrt kocsma ahol
kúrjongatnak tudván valójában kinek hogyan kell urukba bújnia.

Végülis nem mondta Petrovics előre, de néhányuk úgy megy,
vagyis úgy hurcolják mennyegzőre mint halál elébe amióta
elfajult a székely vér.

A nemzeti színekben pompázó guillotine alá is mind behajtják
fejüket egy kis áldásért ahogyan Költseji kivülállóként költött
szövegét is többre tartják egyéb külső szemlélők véleményénél.

A tejúton ott teljesen fényes lehet már a győzelem,
és Csaba királyfi is inkább áramot vezetne ide miközben
már nem csak a hely veszett el itt - a fejüket is elhagynák.
porlik mint a szikla - mállik mint a túró,
népek harcának zajló tengerén - a szovjet
néphadsereg kulturális programjának keretében,
- fejünkben áram bárhol felboríthat.

[...]

Ember, ne küzdj csak hízva bízzál!

"Vigyázat! Aki rejtettkamerák elől menekülni látszik,
valójában mind személyesen önt akarja megváltani!"

...Közben mindenkit módszeresen megváltanak,
csak a régi újvilág s a tényleges megváltók
épp nem olyanok mint amilyeneket épületeikben,
műsoraikban vagy rendezvényeiken mutogatnak.

Mindenki őrizze nyugalmát, a rendszer ura a helyzetnek.
Minden újszülött bizalma örökre megalapozott az agyába
orrán át szúrt távvezérelhető elektrosokkoló mikrofonnal,
amíg a fölösleges többletkészülékkel ellátott fejű
de valójában csak az ugyanolyan mikrofonjának távvezérlésével
mutogatott társaik kínzatásán és küzdelmén nevettetik.
A függetlenség élményét felvételről átélve mindig beállnak a
várt 180° rászámolásával eredetileg tervezett irányba.
Mindenkit majdani adottságainak optimális kihasználásával
üzemeltetnek. Mindig csakis olyan egyed hátrányára
fordítanak a berendezésből, amelyik a fontosaknak
azaz Önnek egyébként is ellenszenves volna.
A társadalombiztosítás primér-média közszereppel kárpótol
mindenkit akinek agya odakozmált a mindenkibe kötelezően
implantált mikró élménysütögetőben. A kiváncsiság-felismerő
tárcsázást követően a hívott akarata ellen automatikusan
kapcsolják mikrofonját és a hívó rangja szerint saját
mikrofonját is vagy csak az agyára irányított ion-ágyút,
esetleg valamelyik ellenszenvet felfogni mindenkinek kiadott
egyed agyára figyelő szintén megfigyelt agyon történtekről
értesítéseket, vagy csak valami épp nem alkalmas torzított
visszajátszást felvétel-gyűjteményből.

Jó hír továbbá, hogy bekerítő hadműveleteink révén
a leigázó idegen erők visszavonulása várható,
ahogyan fegyvereikkel agyaink közepéből bármerre
csakis kifelé mozdulhatnak. Biztosíthatjuk, hogy a
velünk kesergő vagy mulató vendégeink együttéreznek.
A műszaki múzeum közhasználatba adagolásával egyidőben
a tudományos újdonságok kizárólag a feketepiacra nem járó
fegyveres erők figyelmét kerülik el. Kultúrforradalmáraink
kész szerepeket dolgoztak ki amelyekben Ön is igazán
eredetinek és már eléggé ostobának mutatkozhat hogy
aközben az érthető félelmeiből egyáltalán nem látszik. Ki.
közreműködés mellé választható
testhezálló ideológiák mindenkinek:
- fajok dominanciája
- homoszex rejtőzködő uralom
- vallási felsőbbrendűség
- árulás mint divat és játék
- rabszolganép életrendje
- orvosi kísérletek és vendéglátás
- modern csempészárú forgalmazás
- kéjszolgálat maffia-kartel
- szerv kereskedelem és bérbeadás
- korszerűbb kőkori bunkósbotcsinálta sárm
(tagló szex eleve mindörökké)
Jogilag akár már a születéskor érvényesíthető lehet
az önveszélyeztetett elzárása, a titoktartás, majd
az így azonnal bekövetkező halál megállapítása után
értelemszerűen az újszülött ellenkező nyilatkozatának
hiányában rögtön elkezdhető szerveinek orvosi célú
hasznosítása, például a később bármikor lekapcsolható
mobil inkubátor készülékek beültetése, és a járatott
holttest együttnevelt szerveinek társadalomba illesztése.

books





To the Competition for a New Valid National Anthem
of Siculorum with Melody and Lyrics

Effort to Entertain:

((kg^(1/2)*m^(1/2)*m/s)/s)^2*(kg*m/s)/
/(kg*m^3/(m^3*s^2)*m)*m/m^2 = kg*m^2/s^3
kg*m*m^2/s^4*(kg*m/s)/(kg*m/s^2)*m/m^2 = kg*m^2/s^3
kg*m*m^2/s^4*s*m/m^2 = kg*m^2/s^3
kg*m^2/s^3 = kg*m^2/s^3


about public implant telephysiology:


ÚGY GONDOLTA:
Ő A F@SZ, MIKÖZBEN
VAZELINKÉNT KENTÉK
VALAKI F@SZÁRA.

"GYEREKEK!
AMÍG MÓRICZKA TÁVOL VAN,
BIZALMASAN ELÁRULOM:
2×2=5, ÉS NEM =3,
MINT AHOGY TRÉFÁBÓL
NEKI MONDANI FOGJUK..."

A TELEFIZIOLÓGIA HÚSÜZEMÉBEN
KUKKOLTAN KUKKOLVA MULATTATOTT
LÁTOGATÓ ÁTADJA MAGÁT
AZ INGYENES KÖZMŰ
ÉSZLELÉST FELFÜGGESZTVE
RÁNGATÓ VENDÉGSZERETETÉNEK.

A VILÁG EGY JÁRÓBETEG
KEZELŐ INTENZÍV OSZTÁLYA
A SZÜLÉSZET-HULLAHÁZNAK AHOL
SZINTE MINDENKIT MEGÖLNEK MAJD
MOBIL-PERMANENS-DEFIBRILLÁTORRAL
A FEJÉBEN HELYEZNEK FORGALOMBA.

AMIÓTA GONDOLKODNI CIKI
ÉS AZ EGYKOR APRÓ CSÍNYBEN VOLT
CINKOSBAN HOLTIG BÍZNI A TRENDI,
A LEGTÖBBEN INKÁBB AZT
HISZIK AMIT KELLEMES AHELYETT
AMI LOGIKUS.

- eGrafitti -

heroes

Often declared boring instead of hateful
after being humiliated by little children,
but due to the compensation for the obligatory
head implant radio of subjugators, this sport
has became simple lifting of some grammes
advised through telephysiology dialing
the number attached to the read curiosity
towards the inferior adversary or to the
helpers using computers.

sport of lifting grammes advised through telephysiology

anekdóták

Agyunk azért lehet, hogy kipárnázva
ne zörögjön a fejünkbeszúrt a rádiókészülék.

Miután az egyik gondosan lehúzta maga után,
de valaki megszerezte hogy egyéb mocskával
keverve kenje szét a többin, ezerszer bejön
az utóbbinak hogy csak az előbbire törik rá retyót.

A jól ellátott túrista a hegyoldali bokorban kuporogva
otthonosan fejti ki dolgára bökve meggyőződését miszerint
ennélfogva a hegy egészében mindigis az ő üledéke volt.

Van versenyző aki a máséból vágna ki és úgy
gúnyolván remélne rejtett sajátjával győzelmet.
Gyakran eleve apró amit rövidítene
de már együttérzésből is neki itélnek.

Egyesek kétszer butábbnak mutatkoznak
remélve hogy köreikben nem sima butának,
hanem zseninek látszanak.

Sokan a paramodern művészet értelmét áhítják
hasonló segédinfók bizalmas terjesztésével
minthogy mialatt ábrázatukról szólnak
valójában ülepüket értik rajta.

Némely társaság mókamesterei azt teszik
köreikben nevetségessé aki miután ők
a fülkéből papírért ordítanak visz
és kinevethetik mert eleve volt nekik.

A bújócska bonyolultabb játék volt annál hogy
kiközösítik másból is azokat akik nem hatolnának
végleg be legmélyebb bizalmukba, majd még számolás
közben mindig újabb ilyen számolóra cserélik, és afölött
hogy ezalatt ki mit vagy mennyit keres szemet hunynak.

Kár a szalonnáért ami keserű lett a nyárson a
lakktól az egyébként kiváló fűtőértékű hegedűről.

A nyerőtípusok buszon érkezve célba
egymást dicsérik amiért megint nem
a másik busz nyert, amelyiket az újabb
született vesztes után kötni szoktak.

Valami orvosi műhiba folytán kerülhet folyton
minden újszülött fejébe néhányuk hereprotézise.

Ha már mind törpének öltöztek, megvan a morgó
meg a kuka, kész a banyájuk (szintén bácsi)
és csak ezt a mesét imádják, hiába hívod öket
mondjuk labdázni mert csakis a rokolyát
meg a nyálazott / mérgezett alma
valamelyik oldalát hozzák minduntalan.

Amikor a háremet egy egész nemzettel bővítik
az eunukállományt többnyire eltávolítások nélkül
vegyi hatástalanítással vagy csak tanokkal
biztosítják belőlük olcsón.

A nemzeti területoptimalizáció keretében elfekvő
határőrállományát száraz jakuzzivá építette át
miközben azok többsége ádáz jakuzának érzi magát
a kirakati pédányt bámulva belülről.

Az eladott Spártában a vevő
épp az olyanokat dobatja szakadékba
amilyeneket azok korábban megtartottak.

Valami pap mennyezetén talált sémi írásjelek
rajzolgatása megtérül a gúnyturizmusban.

Mire a megfelelő képviselet sikerre vitte
a hangzatos fogalmakról szóló szavazást,
a nemzet szuverén helyett szuvenír lett.

Ha valaki melléd űlne a sz*rba, csak
archimedeszi örömért emelné a sz*rszintet.

- Maroknyi Székely meg néhány JajveSzékelj.


vallásapropók

- Berontott a toitoi klózdába, a lyuk elé rogyott,
   majd a 90°os eltolódást feledve átszólt a rakásnak:
  Gyónom a mindenhatónak és neked...
- A templomi chipanddale srác maximalista showjából
  méretprobléma miatt spórolhatták ki a középső szeget...
- Képzelem milyen alak lehet az Úr akinek anyjához
  (egye amit főzött) csak kétharmad teremtőjének volt gyomra...
- Tekintve amennyibe az Úr szeretete kerül, nem olcsón kurválkodik;
  szerintem az Antikurvát is ugyanaz a strici futtatja.
- Ha a teremtő a lóét úgy megcsinálta, mit hozhatott össze magának,
  hogy a Marinak utána a Józsi már nem jött be...
- A Marimagdira vetendő kövekért visszajáró kenyéradag
  elsikkasztása miatt szabadulhattak el az indulatok miután
  a nullamakula nepper felhívására a mögé vétekszám szerint
  sorakozó vásárlótömeg hiába várta a kezdődobást az árverésen.
- Ha a Mózsi épp akkor nyitja ketté a vizet amikor
  a Jézáreti rajta lépdel, talán ma mindenkinek jobb
  ha az még ott az ókorban végérvényesen a mélybe zuhan.
- Ha a Júdoltnak annyit mondanak hogy övé a legnagyobb
  és legkeményebb csak eddig nem jól tudta, bárkit elárul,
  s a 30 pénzt sem kell kiadni az odakent taknyáért.
- Ha abortusz helyett például ezennemúljon-Izsákosdinak
  neveznék a dolgot, talán az egyházfő is kiengesztelhető volna.
- Ha egyebet már nem találnak amit titkolva okosabbnak
  vélhetnék magukat, kiderítik hogy a fekete tangára
  vetközött vénember a valódi mikulás aki ajándékát
  löttyedt puttonyából lövi a tudatlan gyerek arcára.
- A frusztrációs csoportterápia gyógymesekönyvének
  újabb kiadása óta hiába lenne mindenki klubtag,
  valakit feltétlenül meg kell jelölniük valahogy,
  hogy minden egyéb remélt különbséget elhiggyenek.
- A korona kísérőmeséjét követve a jobbkart könyökben
  még egy ponton rögzíteni kellene hogy balra ne boruljon
  a király, s ha ülep formája volna az csak azért lenne mert
  valaki véletlenül ráült amikor azt valahonnan (vissza)hozták.
- A mámor a mesterpéldánymese szerinti szalagmunkában
  undort leplező fanyar kényszervigyorrá tisztult amióta
  az egyik túlterhelt vádlott gigantikus púpja miatt
  alig tárt karjaival sehogysem tűnt igazinak a gerendán.
- A szervezés szerint egy mai vádlott egyetlen lehetősége
  a beilleszkedésre, vagy hogy kizárólagos használatra
  megszerezze magának saját testét, az volna hogy
  hétmilliárdan feszítsék magukat keresztre az ő bűneiért.
- Az újszakácskönyv szerint a jobbágybecsinált receptje
  a legősibb nemzeti specialitás amiben eredetileg is
  kijelölt jobbágyot szolgálták fel uruknak a jobbágyok.
- Talán a mindig több arc mint pofon tétel bizonyítása húzódik el
  kissé metaforikus ihletéssel a bölcseink racionális kitartásában.
- Ha ilyen tempóban butulnak azok akiknek
  csekély ismereti előnyét védi az inkvizició,
  az orvostudomány mint a zsinat végrehajtója
  hamarosan már a szobatisztaságért is lesújt.
- ...és akkor a Szentlélek fortyogó f0sként
  mutatkozott az apostolok beleiben...

polájt motivációk

ellenző: múltbaragadtság elől adakozó feledékenységbe


A Neokonzervatív az, aki miután kitolták a szemét,
örül ha később bokán is rúgták és így a szemétől
eltekintve bokáját fájlalva mégis duzzogni látszhat.
A Neoliberális az, aki szemének kitolása közben
a második előtt igyekszik még időben
megköszönni a kitolónak azt mint ajándékot,
szerinte a fény maga alapvetően mindig csakis
a megfelelő látványát nyújtja a dolgoknak.
A Neoidealista az öntudatot űzve szemtelenül
túlzó paródiákkal ellentmondásokig,
a Neoliberális kiszemelt toborzó alakulatának néz ki.
A Neoszocialista a szemünk láttára esküszik hogy
azok a szemek eleve a kitolót illették, ő kér elnézést.

A Neopolitikus folyton külföldi haderőt hívna
az örök egypártrendszer ma külön pártoknak
nevezett alegységei közt megrendezett
bundameccsek hihetőségéért a népre.

A tervezett balraterelés úgy történik,
hogy ahol előre kellene menni ott az egyik
jobbra mutat a nyilvánvaló kellemetlenbe,
és ettől mind a másik után mennek balra.
A tervezett jobbraterelés hasonló.


Help - Súgó

Vaktában idézhető az esetleges észmozdulati kínok megelőzésére:


úgyanmá, mennyémá, maraggyámá, hogyodanerohannyak,
lejártlemez, mingyáelsiommagam, haggyámá, nefárasszá,
vegyévissza, gondókozzá, nemvagyésznél, evagytévedve,
fejreejtettek, holélsz, ébreggyéfel, nőjémáfel, asszedkivagy,
bajvanafejeddel, paranójás, kezeltessed, mennyorvoshoz,
fujjaamagáét, napersze, álomvilágbanél, nemvagyép,
kapjáészbe, örüjjéhogytetökéletes, összesküvéselmélet,
megkeseredett, gyerektrauma, túldramatizájja, komplexus,
szájjmagadba, mertemindentjobbantucc, azorráigselát,
rózsaszínbeláttya, feketébeláttya, megakarjaváltani,
üldözésimániája, széllelszembe, fogdmáfel, hüje.


fabules

Ha a kakukkból már mindenkinek elege van,
több tojással jön amiből az egyikre ráírja.

A kenguru fia mire rájön, hogy miért támogatják
a többiek azt amelyik farzsebben hordja kölykét,
már túlvan tápkiegészítő hormonadagján és szintén
saját alvó kölyökre ülne inkább minthogy kérdezzen.

Pavlov többi ebébe belső villanykapcsoló is kell
ha időnként a sötétben is nyálat akarnak.

Ha idestova tíz perce nem bújtak elő görögök,
elnézed a befogadott ajándék lónak ha végül
helyetted mutatná ki fogad fehérjét.

Ahogy a majmok felváltva tetvészik egymást,
úgy az emberek sosem emberésznék magukat.

A játszótéren minden megváltozott...
Előbb azt hitte, valaki azt terjeszti róla
hogy tetves, később kiderült:
csúnyán be lett poloskázva.

Amíg egyéb népek felbőszült bikát háborgatva
rohannak utcáikon, a virtus arányában itt
egyesek kikapcsolható gyereket piszkálva
csapatban bizonyítják bátorságukat.

Az erősebb kutya sem ébren teszi ha
a gyengék minden kölyökkel kibabrálnak.

A bemártott holló ritkán elég fehér pedig
ennyi festékkel vígan lehet madarat fogatni.

A legjobb családban az ivartalanított kisállat
már-már annyira családtagnak számít, hogy
saját házikedvence lehet ember jó családból.

A görény farkasnak hiszi magát amikor
pofájába finghat annak akit kicsinált a medve.

Nincs az hogy a kánya épp olyan elűzött kismadár
fészkében költene ahol a kakukk elfelejtett tojása
várja hogy kiessen akinek ki kell.

Az állatvédő sem kobozhatna el egyetlen elkínzott
kedvencet sem ha ugyanúgy félne az összes gazdi
ahogy inkább bármilyen emberroncsolón segítenek
nehogy mindannyiuk összes állatát elvegyék.

A jelmezbál királynője a végén az lett aki
farát a szivárvány legtöbb színével díszítve
végül páva helyett mégis inkább páviánnak tűnt.

A felület amin a felbukkanó jeleknek megfelelő
gombokat nyomva végül jutalom halat kap a fóka
bonyolultabb cirkuszi játékszer mint a rádió
meg a woodoo tű és bábu aminek részeire gondolva
hasonló gondolatok közben felvett agyi élmények
torzításával kap aktív implantátumból megfelelő
kínokat a gyűlölt és örömöt a gyermeteg babázó.
A fókától értelmes megoldást is várnak a halért.

Ha mindenki lesheti azt aki magának figyelné
hogyan mutat egy zsák amiben macska is van,
a többi végül nem árul elégedetten.

A strucc kevésbé rábeszélhető odalent arra hogy
az a feje amit kint tart büszkén a homokból.

Az Evereszt lábánál néhány vakondtúráson
állva a pazar kilátástól elérzékenyülten
vagy fölényes hisztériában fetrengve
valami latin kijelzőjű szovjet csúcsmodel
barométerekkel felszerelve közelkeleti
lépték szerint a világ tetején röhögnek
azokon akik köztük hátizsákkal elhaladnak.

Ha időnként néhány zöldrefestett birkát
nyiltan is lekaszálnak, a többi elé
terítve nyugtatónak meggyőzi azokat,
hogy a széna csak köret és ők mind
csúcsragadozók, egyéb eltűnt társaik,
a bunda meg a tej a véletlen áldozatai.

A madarak fajtáinak túlélő versenyéből
a kakukk került ki győztesen miután
a többi madár mind a saját tojásait
dobálta ki fészkéből majd az utolsó
nyertes fióka is képtelen volt költeni.

...S csak várták hogy elő majd
a cápariogató adáz guppi...


unconclusive

A kötelező implant agyrádióról alkotott véleményük
is az agyrádión érkezik (kikapcsolódás jut eszükbe).

Az egyik lelenc saját feje annyira használhatatlan,
hogy másik lelencek és további gyanutlanok fejeit
bocsájtja rendelkezésére a társadalombiztosítás.

Az egyiket eléggé támogatja a tb hogy a közlendőjének
hatását megtekintse azok fejeiben akikig az a
másik védekezésével vagy nélkül eljutott.

Az egyik esküszik, hogy nem tudta hogy akarata a
távközléssel többek agyát érinti mint az egyetlen
másikét akit neki adtak - a többire nem kiváncsi.

A másik bárhogyan örizné a többiek titkait, az egyik
mind szétkürtöli a kedvezményes szolgáltatásán.

A kedvezményezett úgy állítaná be a dolgot,
hogy ha nem fogadják egyetlen ellenségként
akit közülük kijelölnek, az összes valódi
ellenséggel egyszerre kell megütközniük.

A sebesülteket nem mindenhol hagyták hogy a
kevésbé sérült társaik szenvedését követeljék.

Az eleve gyenge megnyomorítva nem is tehet mást,
mint undoríto lesz csak ne lássák szánalmasnak.

Abban bíznak aki bizalmasan mutat olyat
akinek nem kellett volna bíznia benne.

Tapasztalva külföldről a megvetést kitalálták
hogy nekik is lesz akit lenézhetnek maguk közül.

Három rács mögött a teljes szabadság élményét
érzik ha négy rács mögött tudhatnak valakit.

Az ostobaságra, gyengeségre és becsvágyra alapozott
test-tenyésztői rendszerben a fogyatékkal élők kapják
az előnyös felszerelést, biztosítják maguk helyett a
fogyatékutánpótlást és felszolgálják a kevésbé betegeket.

Aki tudna azt nem hagyják akik viszont nem tudnak élni.

Amit időben illetnek nyilvánvalóan túlzott rajongás
megjátszásával annak az egyszerű elismerése is elmarad.

A telefon teljesen a kagylóba költözött időközben de
(a mosógép is menjen a kapcsolatért biztos ami az)
a másik tapasz készüléke szerintük már nem költözhetett
ezalatt hasonlóképpen egészében mindannyiuk orrába.

Ahol ész nem kell, az éltanulót a kisegítősökhöz viszik le
akik a disznós-parasztos játékot tartják a bölcsesség csúcsának.

Amit a másik mutatna sosem annyira érdekes mint
amit a telefontársaság lopott és mutat belőle.

Szerintük ha ezek vaegyet átvertek itt, már elégedetten távóztak.

A vesztes nemzetek részére alapbölcsességként oktatják,
hogy a háromemeletes szintenként tizenszobás családmodell
(szintemelés, újabb pince és padlásbontás)
demográfiailag egészségtelen, és a kétszintes kétszobás
viskókban végzett önírtás a teljesség.
Ezért amíg szülő arra bíztatják, hogy élvezze a gépre szerelve
kikapcsolt gyerekét, de miután azt felnőtté nyilvánítják
elkezdik fordítva szolgáltatni gyereknek a szülőt,
és burkolt bíztatást hozzá hogy eltakarítsa azt.

Az hogy nem szabadulhat egy közkiszolgáltatott sem
leginkább attól lehet hogy a többi ezalatt
a privát kiszolgáltatottjainak szabadulásától tart,
elfogadja ha szintén kiszolgáltatottja valakiknek,
és elvárja hogy aki mindenkinek kiszolgáltatottja,
a lehetetlen helyzetét hasonlóképpen elfogadja.

Engedelmeséknél akit a szent gépi sorsolás kidobott
a néhány közmese valamelyik vesztesének öltöztetnék
hogy körülötte mind nyertesnek érezhessék magukat.

A kiközösítőgépre kapcsoltat visszamaradottnak
mondanák a többiek akik agyuknál fogva húzzák
kárpitként valami nemzetközi vibrátorra magukat.

A kiszámíthatóságot mindenki kerüli, ezért
a publikált agyú sosem érheti el senkinél
a hatást amit vár és környezete már ismer.

A beteg család dühöng a szappanoperában amiben
a nyilvános gyerek mégsem szégyelli magát csak őket.

Aki többévesen marad szülők nélkül teljesértékűnek számít.
Szerző: idege imre  2013.07.01. 16:10 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása